Talán a „Szeretet” nem maga Isten? Talán a szív, amely elmerül a szeretetben, nem maga a templom? És ha valaki feladja a szeretetet, hogyan remélheti, hogy megtalálja Őt bárhol máshol?
Egy nap feltettem magamnak e kérdést, s most ugyanezt kérdezem tőled is. Aki Istent keresi az közhírré teszi, hogy nem lelte meg a szeretetet, mert aki megtalálta a szeretetet, megtalálta Istent is. Isten keresése a szeretet vágyától indul, és lehetetlen megtalálni Istent szeretet nélkül. Aki Istent keresi, sosem leli meg, sőt, megfosztja magát a szeretet felismerésétől. Ellenben aki a szeretetet keresi, végül megleli a szeretetet és Istent is. A szeretet az út, a szeretet az ajtó, a szeretet az élet íze, és végül, a szeretet a megvalósítás. Igazából – a szeretet Isten.
Azt mondom: hagyd Istent és leld meg a szeretetet. Felejtsd el a templomokat, kutasd a szívedet, mert ha Ő létezik, itt találod. Ha van Istennek bármilyen bálványa, az a Szeretet. De ez a bálvány elveszett a kőbálványok között. Ha van Istennek temploma, az a szív, de a kőtemplomok teljesen befedték.
Istent a saját bálványai és templomai tűntették el, s a papjai tették nehézzé a vele való találkozást. A neki szóló új imák és dalok mellett lehetetlenné vált meghallani az Ő saját hangját.
Ha a szeretet visszatér, Ő is visszatér az emberek életébe.
Egy tanult ember felkeresett egy szentet. A fejében annyi szentiratot hordozott, hogy mire a szent kunyhójához ért szinte már félig halott volt. Mikor találkozott vele, megkérdezte a szentet: „Mit tegyek, hogyan találkozhatnék Istennel?” De a fejében továbbra is magával cipelte a batyuját. A szent így válaszolt: „Barátom, először is tedd le a batyudat.” A tanult ember nagyon vonakodott. Végül mégiscsak összeszedte a bátorságát és letett mindent amit magával cipelt. Kétségtelen, hogy nagy bátorság kell hozzá, hogy kidobjuk a lelkünk kacatjait. De még ekkor is, fél kezét a holmiján tartotta. A szent újra szólt hozzá: „Barátom, vedd le róla a kezedet is.” A férfi igazán bátor volt, mert minden erejét összeszedve levette a kezét a batyuról. Ekkor megkérdezte őt a szent: „Szeretetben élsz? Beutaztad már a szeretet ösvényét? Ha még nem, lépj be a szeretet templomába. Élj ott és ismerd meg, majd gyere vissza. Biztosíthatlak róla, hogy utána elvezetlek Istenhez.”
A „tanult” ember hazatért. Iskolázott emberként indult el, de már nem az volt. Otthagyta a tudományát, hátrahagyta maga mögött az egészet. Bizonyosan egy rendkívüli és csodálatos ember lehetett, mert könnyebb feladni egy trónt, de sokkal nehezebb feladni a tudást, mert a tudás az egó legutolsó támasza. De a szeretethez ezt is el kell veszíteni. A szeretet ellentéte a gyűlölet. A szeretet fő ellensége a büszkeség, és a gyűlölet az egyik hajtása. Kötődés, nem-kötődés, vágy, szabadság a vágytól, fösvénység, utálat, féltékenység, düh, ellenségesség – mind a gyermekei. A büszkeség családja hatalmas. A szent elkísérte a falu határba és elköszönt tőle. Megérdemelte. A szentet boldoggá tette bátorsága. Csak a bátorság jelenlétében van esély a vallásosság megszületésére. A bátorság vezet a szabadsághoz és a szabadság hozza el a szemtől szembeni találkozást az igazsággal.
Ám az évek peregtek. A szent megöregedett míg emberünk visszatértét várta. Ő viszont nem jött vissza, így hát végül a szent maga indult el a megkeresésére, és egy napon sikerült is megtalálnia. Önmagáról megfeledkezve táncolt egy faluban. Megismerni is alig lehetett, a boldogság teljesen átjárta. A szent megállította és megkérdezte: „Miért nem jöttél? Belefáradtam, hogy rád várjak, s magam indultam el ide érted. Már nem akarod megkeresni Istent?” Az ember ezt válaszolta: „Nem, egyáltalán nem. Amikor megtaláltam a szeretetet, abban a pillanatban megtaláltam Őt is.”
Szólj hozzá!