Az eset egy teliholdas éjszaka történt. Éjfél volt, a barátaim a parton voltak, míg én a tavon csónakáztam. Körülöleltek a holdfényben világító sziklák. Olyannyira csodálatos volt, hogy alig lehetett elhinni. Mintha valami álombeli tájon jártam volna. Később ők is egy csónakba léptek és a tó közepére eveztek, ahol megálltak. De a barátaim mégse voltak ott. Együtt jöttünk, de nem igazán tudom, hogy hátra maradtak-e vagy előrébb kerültek. Bár valahol ott voltak körülöttem, egyedül voltam a tavon, mert ők más dolgokkal foglalták le magukat, amikről nem volt tudomásom. Beszélgetésük vagy a múlthoz kapcsolódott, ami nem volt jelen, vagy a jövőhöz, ami szintén nem volt jelen. A tudatuk valahol egész máshol járt. Nem voltak jelen arra a csodálatos tóra, az álmok éjszakájára, mintha a jelen nem is létezett volna számukra. Hirtelen aztán egyikük megkérdezte: „Létezik Isten?" Milyen választ adhatnék? Elgondolkoztam rajta, mert hogyan is lehetne bármi kapcsolatuk Istennel, ha semmi kapcsolatuk nincs az élő jelennel. Az élet Isten maga. Mégis, ezt válaszoltam: „Barátaim, ez itt egy tó? Ez itt a Hold? Ez talán az éjszaka? És vajon mi mind itt vagyunk e tavon, ennél a végtelenül csodálatos éjszakai teliholdnál?" Erre mindannyian felriadva válaszolták: „Persze! Hogyan lehet bármiféle kétséged is efelől?" De ezt mondtam: „Nem, nincs semmi kétségem felőle. Bizonyos vagyok benne, hogy ti nem vagytok itt. Kérlek gondoljátok át újra! Az, aki csak fizikailag van jelen, csak a fizikai világgal kapcsolatban szerezhet tapasztalatokat, ám aki teljes tudatosságával jelen tud lenni, képes felismerni Istent itt és most. Isten itt van, de csak azoknak, akik figyelmesek és érzékenyek Rá, csak az ő számukra létezik."
Eszembe jutott erről egy történet, amit elmeséltem nekik: „Egy iroda előtt összegyűltek páran. Mindannyian az iroda távírói posztjára pályáztak. Az összes jelentkező és pályázó haszontalan dolgokról társalgott. Egyszer csak a vevőkészülék elkezdett lassan kattogni, de annyira elfoglaltak voltak és belefeledkeztek a beszélgetéseikbe, hogy a halk jelek a figyelmükön kívül maradtak. Tőlük távolabb a sarokban egy fiatalember ült magában. Fogta magát, felállt és besétált az irodahelységbe. Csak akkor figyeltek fel rá, mikor már kifelé jött egy megbízási levéllel a kezében. Ettől aztán mind elnémultak, majd dühödten kérdezték a fiatalembert: „Maga hogyhogy bement mindenki más előtt? Mi itt mind jóval ön előtt érkeztünk. Maga az utolsó volt a sorban. Hogyan választhatták magát, amíg minket meg se hallgattak? Mi ez a kivagyiság? Mi ez az igazságtalanság?" Erre aztán a fiatalember már nevetni kezdett és ezt mondta: „Barátaim, miért engem okolnak? Bármelyiküket választhatták volna, és talán engem is csak azután választottak, hogy magukat már megfontolták az állásra. Talán nem hallottátok az adóvevőn kapott üzenetet?" Egy hangon kérdezték tőle: „Miféle üzenetet? Milyen üzenetet?" A fiatalember elmondta: „Hát nem hallottátok az adóvevő jeleit? Az adóvevő hangja tisztán mondta: „Olyan embert akarok, aki mindig figyelmes és éber. A megbízási levél készen áll annak számára, aki mindenki más előtt meghallja ezt az üzenetet."
Isten üzenetei minden nap szállnak felénk. A természet nyelvén közvetíti jeleit. Aki csendben, figyelemmel van és éber ezekre a jelekre, az bizonyosan meghívást kap rajtuk keresztül.
Szólj hozzá!