Osho : Agyagmécsesek

Egy sötét éjjelen a csillagokat néztem az égen. Az egész város aludt. Erős együttérzést éreztem azok iránt az alvó emberek iránt. Egy kemény, munkával töltött nap után szegény fickók bizonyosan a meg nem valósult álmaik beteljesüléséről álmodnak. Álmokban élnek és álmok közt alszanak. Nem látják se a Napot, se a Holdat, se a csillagokat. Valójában, azok a szemek, amik az álmokat látják, nem láthatják azt, ami van. Abszolút alapvető, hogy az álmok pora előbb eltűnjön, mielőtt megláthatnád az igazságot.

Ahogy az éjszaka haladt a sötétség felé, a csillagok megszaporodtak az égen. Lassan, az egész égbolt ragyogóvá vált tőlük. És nem csak az ég, de én magam is elteltem a csendes szépségükkel. A lélek ege nem telítődik meg tán csillagokkal az égbolt csillagait látva? Valójában, az ember azzal töltődik fel, amit lát. Az, aki a kicsit nézi, a kicsivel töltekezik fel, aki a nagyot nézi, a naggyal töltekezik fel.

A szemek a lélek kapui. Háttal egy fának ülve, teljesen elvesztem az égboltban, amikor valaki hátulról a hideg és halott kezét a vállamra tette. A járásának a hangját is hallottam. Nem olyan volt, mint amilyen egy élő hangja, a keze élettelen volt, és még a sötétségben se tartott semennyi ideig, hogy megértsem a gondolatait a szeméből. A testkontaktus révén az elméjének a szelei elértek hozzám. Ez a személy élő volt és fiatal. De az életereje már rég elhagyta, és az életének fiatalsága talán sose talál már rá.

Mindketten leültünk a csillagok alá. Az élettelen kezeit a sajátoméba vettem, hogy valami kis melegség költözhessen beléjük, életem hője átáramolhasson. Talán egyedül volt és a szeretet visszahozhatja az életbe.

Kétségtelenül nemkívánatos volt ott a beszéd, így aztán csendben maradtam. Időnként a szív közelséget talál a csendben, s a sérülések, amiket a szavak nem tudnak megtölteni, begyógyulnak. A csend meg tudja gyógyítani őket. A szavak és a hangok csak zavart okoznak és akadályozzák a zene teljes felfogását.

Az éjszaka csendes volt és nyugodt. Az a csendes zene mindkettőnket megragadott. Ő sem volt többé idegen a számomra. Benne ott voltam magam is. És aztán a megkövült mozdulatlansága a végéhez ért, könnyei hozták olvadásának a hírét. Sírt, és az egész teste rázkódott.

Az áramlatok amik a szívében sírtak, rángatták a teste szálait is. Csak sírt, sírt, sírt; és aztán azt mondta: "Meg akarok halni. Végtelenül szegény vagyok és csalódott. Abszolút semmim sincsen."

Csendben maradtam egy ideig, és aztán lassan belekezdtem egy történet mesélésébe. Azt mondtam "Barátom, eszembe jutott egy történet, amikor a fiatal ember azt mondja a koldusnak: 'Isten mindent elvett tőlem. Nincs más kiutam, csak a halál."

Te nem ugyanaz a fiatalember vagy?

Az a koldus azt mondta a fiatal embernek: "Egy nagy, rejtett kincset látok benned. Hajlandó vagy eladni azt? Ha eladod, minden a tiéd lesz, és Isten neve is tiszta marad."

Te vagy vagy sem az a fiatalember, én nem tudom. De én ugyanaz a koldus vagyok és úgy tűnik, mintha az a történet megismételné magát.

A fiatal ember meglepett volt és talán te is meglepődsz. Azt mondta: "Kincs? Még egy árva fillér sincs nálam."

Eztán a koldus nevetni kezdett és azt mondta: "Na gyerünk, menjünk a királyhoz. A király nagyon okos. Ő mindig nagyon rajta tartja a szemét a rejtett kincseken. Ő bizonyosan megveszi a kincsedet. A múltban is már sokakat elvittem hozzá, akik a rejtett kincsüket árulták."

Az a fiatal ember nem volt képes megérteni. Számára a koldus egész beszéde egy nagy rejtély volt.

Még a király palotája felé is ezen rágódott.

Út közben a koldus ezt mondta neki: "Van néhány dolog, amit előre érdemes tisztázni, így például, hogy ne alkudozz a király előtt. A király az egyetlen, aki bármi áron megszerez bármit ha tetszik neki. Továbbá, szintén szükséges tudni, hogy hajlandó vagy-e eladni neki azt a dolgot vagy sem?"

A fiatal ember azt mondta: "Miféle kincs? Mi az a dolog?"

A koldust azt válaszolta: "Például a szemeid? Mennyit fogsz kérni értük? 50.000 rúpiát? Elég akkora összeg? Vagy például a szívedért és az agyadért? Azokért százat is elkérhetsz külön-külön."

A fiatal ember meglepődött, és úgy érezte a koldus komplett őrült. Azt mondta: "Te teljesen megőrültél? Szemek? Szív? Agy? Miről beszélsz te itt össze-vissza? Én nem tudom eladni őket semmi pénzért. És nem csak én egyedül. Senki se tudja eladni őket."

A koldus nevetni kezdett és azt mondta: "Hogy én örültem meg vagy te? Amikor ilyen sok értékes dolgod van, amit még százezrekért se tudsz eladni, akkor miért színleled azt, hogy szegény vagy? Használd őket. Az a kincs, amit nem használnak, üres akkor is ha tele van, és az amit használnak, tele van akkor is ha üres. Isten kincseket ad, tömérdek kincseket, de mindenkinek magának kell megkeresni és leásni értük. Nincs nagyobb gazdagság mint az élet, és aki nem látja meg benne a gazdagságot, az máshol se tudja megtalálni."

Az éjszaka elhagyta a közepét. Felkeltem és azt mondtam a fiatalembernek: "Menj és aludj, és holnap kelj fel egy új emberként."

Az élet olyan, amilyenné tesszük. Az az ember saját teremtménye. Holttá vagy örökké is tehetjük, ahogy szeretnénk, és ez senki máson nem múlik, egyedül rajtunk. S aztán, a halál a maga útján fog jönni. Nincs szükség rá, hogy meghívjad. Hívd az életet. Hívd a nagy Fényt magát. Az csak kemény munka, erőfeszítés, szándék és állandó szorgalom árán érhető el.