Osho : Agyagmécsesek

Volt egy nagyon híres király. Jótékonykodásainak híre messze szállt. Az emberek dicsérték az alázatosságáért, lemondásáért, egyszerű életéért, minek eredményeképpen a büszkesége nem ismert határokat. Olyan messze volt Istentől, amilyen messze ember csak lehet. Milyen könnyű az emberek szemében nagyra nőni, de mily nehéz Istenhez közel lenni! És az, aki arra vágyik, hogy az emberek szemében nőjön nagyra, mindig összemegy Isten szemében – mert épp az ellenkezője történik belül, mint ami kívül megmutatkozik. Az ember fizikai szemei nem hatolhatnak abba a mélységbe s így az önbecsapás csapdájába esik. De a belső látás tán nem érheti el azt a mélységet? Végül értéktelen lesz az a látszat, amit az emberek szemében hoz létre. Ami értékes, az az, ami a saját belső szemei előtt mutatkozik meg. Ugyanaz a kép az emberről, nagyobb meztelenségben, önmaga tükröződik Isten tükrében. Végül is, ami az ember önmaga előtt, az Isten előtt is.

Annak a királynak a hírneve egyre nőtt, de a lelke egyre csak fogyott.

A híre egyre csak terjedt és a lelke egyre csak süllyedt. Az ágai terjeszkedtek, de a gyökerek egyre csak gyengültek.

Volt egy barátja. Kubera¹ a tenyerén hordozta. Ahogy a folyók és a patakok találkoznak a tengerben, a gazdagság néhány csatornája úgy találkozott az ő kincses kamrájában. Tökéletesen különbözött a király barátjától. Egy fillérjétől se szabadult volna meg az adakozás nevében. Nagyon rossz hírű volt.

A király és a gazdag ember is megöregedett.

Az egyik büszkeséggel volt tele, a másik bűntudattal. A büszkeség élvezetet adott, míg a bűntudat szurkálta a másik lelkét. Ahogy a halál közelített a király felé, mind erősebben kapaszkodott önérzetébe. Volt valamije, amit meg akart tartani. De a gazdag ember lelkiismeret furdalása forradalmat indított el benne. Az nem lehetett a támasza. Szükségszerű volt, hogy feladja. De emlékezz rá, hogy a lelkiismeret furdalás is csak a büszkeség másik oldala, így aztán azt is nehéz feladni. Nagyon gyakran amikor átfordul, büszkeséggé válik. Hasonló okok miatt az élvhajhászok szentek lesznek, a fösvények jótékonykodók és a kegyetlenek szánakozóak. De alapvetően nem történik forradalmi változás a lelkükben.

Az a gazdag ember elment egy jó tanárhoz. Ott azt mondta neki: "Össze vagyok zavarodva. Tűzben égek. Békét akarok".

A jó tanár megkérdezte: "Nem lelsz békét ily nagy gazdagsággal, hírnévvel, hatalommal és lehetőségekkel?"

Azt válaszolta: "Nem. Teljesen felismertem, hogy nincs béke a gazdagságban."

Erre a jó tanár azt mondta: "Menj és szórd szét mindened azok között akiktől szerezted. Utána gyere vissza hozzám. Gyere vissza miután egyszerűvé és szegénnyé váltál."

A gazdag elment és úgy tett. Mikor visszatért, a jó tanár megkérdezte:

"Milyen most?"

Azt válaszolta: "Most nincs más támaszom, csak saját magam."

De az a jó tanár nagyon különös volt. Mondhatnánk, őrült volt. Kidobta azt a szegény, gazdag embert a kunyhójából és rávágta az ajtót. Az éjszaka sötét volt és az erdő magányos. Abban az erdőben nem volt más szállás csak az a kunyhó. A gazdag ember azt hitte, hogy valami nagy tett után tért vissza. De mi volt ez az üdvözlés, mi volt ez a fogadtatás, amit kapott? A vagyon gyűjtögetése hasztalan volt, és a gazdagságról való lemondás is kárba veszett.

Azon az éjszakán egy fa alatt aludt mindenféle támasz nélkül. Nem volt se támasza, se barátja, se otthona. Nem volt se vagyona, se hatalma, se gyűjtögetése, se lemondása, és mikor felkelt reggel azt találta hogy egy szavakkal leírhatatlan békébe merült. A támasz nélküli tudat minden nehézség nélkül megtalálja Isten támaszát.

Rohant, hogy a jó tanár lábai elé vesse magát. De azt találta, hogy a jó tanár feküdt az ő lábai elé. A jó tanár átölelte és azt mondta: "Könnyebb feladni a gazdagságot, de nehezebb lemondani a lemondásról. De csak aki képes lemondani a lemondásról, tudja igazán feladni a gazdaságot is. Könnyebb megtagadni a világot, mint lemondani a tanítóról. De aki képes lemondani a tanítóról, úgy az megtalálhatja a nagy Tanítót. Akár a vagyon vagy a lemondás a támasz, a bűntudat vagy a büszkeség, a világ vagy a szentség, tulajdonképpen bármi is a támasz, az akadály Isten felé. Amint más támaszok elhullnak, a legfelsőbb támaszt elnyered. Akár a gazdagság vagy a vallás támogatására vágysz, amíg támogatást keresel, csak a büszkeség számára keresed a védelmet. Amint feladod azt a támaszt, amint támasz nélküli leszel és védtelen, az elme belemerül az én alapvető természetébe. Ez a béke, ez a megszabadulás, ez a Nirvána. Talán valami mást is szeretnél találni?"

Az az ember, aki most már nem volt se a vagyon mestere, se szegény, ezt mondta: "Nem. Maga a birtoklás gondolata hiba volt. Csak ennek következtében vesztem el. Bármit is kellett megleljek, megleltem. A birtoklás versenyében az örökké meglévő veszett el. Most már nem akarom se a békét, se pedig Istent. Én itt se vagyok, és ami létezik, az a béke maga, Isten és az üdvösség."

¹ hindu pénzisten